2013. március 8., péntek

Csoport kép

 

Csütörtök reggel nyolckor indultunk.

 Az első megállónk egy miskolci benzinkútnál  volt. Kis pihenő  után tovább mentünk, és  csak a határnál álltunk meg, ahol a sofőrök útdíjat fizettek  mi pedig  enni, és  inni valókat vásároltunk.
Eperjes felé vettük az irányt, oda úton történelmi adatokat halottunk az idegen vezetőtől. 
Eperjesen meglátogattuk Szent Miklós templomot és gyönyörködhettünk a város barokk és reneszánsz stílusú épületeiben.

Emlékmű
 Utána elmentünk Kassára és találkoztunk a Szakkay középiskolásokkal, akik szeretettel vártak minket. Együtt indultunk városnéző sétára. Megtekinthettük Kassa legnagyobb templomát, a Szent Erzsébet dómot, ahol II.Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona hamvai vannak közös szarkofágba temetve. Következő megállónk Rákóczi rodostói házának másolata volt, ahol a bútorok az eredetiek voltak, csak a ház volt a másolat.
Eperjes utcái
Leültünk Máraival szemben, és beszélgettünk regényeiről. Ezután elmentünk a szállásunkra, amely a Szakkay Középiskola kollégiuma. Elfoglaltuk a szobáinkat , majd megvacsoráztunk.





Vacsora után bevásároltunk a közeli bevásárlóközpontban, a másnapi ellátmányt vettük meg a túrára.
Este közös társasjátékkal múlattuk az időt. 
A tárgyalás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése